Egy városban ez hogy zajlott volna?

Megadta magát a 11 éves mosogatógépem. Nem tartozik szorosan írásom apropójához, de a porckorong sérve(i)m miatt izomsorvadásom van, a bal kezem nyeregizületét 5 éve, a jobb oldalit tavaly karácsony táján műtötték, szóval nekem olyan ez a masina, mint egy "gyógyászati segédeszköz", bárhonnan is nézem. Na persze e-nélkül is imádnám, hisz áldott egy segítség ez fiatal és  egészséges háziasszonyok számára is.

A javítás árajánlata alsó hangon 45ezerről szólt, ezért úgy döntöttünk Párommal, akkor legyen új, hisz az sem sokkal drágább.

Nosza - nagyonnagyonnagyon tudatos vásárlóként - nekiestem az internetes oknyomozásnak. Konkrétan 2 teljes napig szétszörföltem az agyamat a szóba jöhető típusok, márkák, azok árai, és legfőképp a "melyik mit tud" című adatok között. Felhívtam vagy 7 háztartási gépszerelőt (melyiket ajánlanák, milyen márkák azok, amikről inkább lebeszélnének), 3 napon keresztül az őrületbe kergettem az ajkai Euronics dolgozóit a telefonjaimmal, és amikor már tudtam végre, hogy mit akarok, kiderült, abból csak egy darab van, másnap du. 3-ig elrakták nekem.

2,5-3 hete nem mozdultam a kis autómmal a ház elől, közben volt 2 kisebb és egy nagyobb szélvihar, ami a Somló lábától az összes port ráhordta a szántóföldekről (és persze kb. 50 csepp eső is esett, hogy jól meg tudjon tapadni az a por), szóval kora-délelőtt nekiestem a slaggal, és csicsásra puceváltam. Zuhany, átöltözés, indulás Ajkára. Azaz... indultam volna, ha az autó is úgy gondolta volna.

Brrrrrrrrrrrr..........brrrrrrrrrrrrrrrrr............ Semmi. Namégeccer. Brrrrrrrrrr..........brrrrrrrrrr. Nem indul. A  zééén üzembiztos kis bevásárlós autóm nem indul! Benzin: félig a tank. Namégeccer: brrrrrrrrrr.... b- b-  r-  r--    nyekk.

A 40 fokos kánikula, meg a sok nyektetés kifektette az akkumulátort (is).

Na már most Orosziban, ebben a kb. 100 lelkes, iciri piciri zsákfaluban - ha nem indul az autód - úgy érzed; meghaltál. Legalább is én így éreztem magam. Ráadásul ügyem is volt  - sürgős ügyem.

Milyen jó, hogy megvették a házam szomszédságát! "SzembeMariskanénim" veje (aki az új háztulaj-páros lányának apukája) itt kezdi a reggelt, és itt is sötétedik rá már jó ideje, mert ezerrel folynak a felújítási munkálatok, így aztán volt kit megszólítsak, ugyan nézne már rá az én hűtlen négykerekűmre, mi lehet a baja...

Pityu egy pillanatig nem gondolkodott, jöjjön-e, próbáljon-e segíteni, pedig volt dolga bőven.

Máskor is előfordult már, hogy sikerült félig lecsuknom a csomagtartót, és a lámpácska megette az akkumulátor összes erejét, akkor is ő segített betolni, még segítséget is ő hívott.

Körbevizsgálta az autómat, de miután semmi hibát nem talált, felajánlotta, hogy megpróbálja betolni. Most is hívott segítséget, és ketten igyekeztek némi lendületet adni a gépezetnek, - eredménytelenül. :( Nos, vontatókötelem van, megpróbálhatnánk behúzni - mondta, és már indult is a saját autójáért.

Jó ideig húzatta-vontatta a járgányomat az övével, de a motor csak nem kezdett el zenélni...

Az én Párom épp Franciaországban járt, de ebben a vészhelyzetben muszáj volt felhívnom. Az első ötlete az volt, hátha megakadt a benzintankban a szivattyúmotor. Peti-fiának volt már ilyen problémája, azon segített némi ököllel történő benzintank bántalmazás, próbáljuk meg, hátha...

Pityu nekifeküdt, és jól megdöngette a tank falát, s miközben indítóztam, hallotta, ahogy elindul a kis szivattyúmotor, tehát nem azzal van a baj.

Újabb telefon, páromnak újabb ötlete: mivel pár hónapja háromszor is kifeküdt a benzinszint-jelző mutató (azóta nincs vele baj) mi van, ha most is azzal van valami, és félig-et mutat, közben meg üres a tank?

Ha töltünk bele úgy 5 litert, kiderül, tehát benzint kell szerezni.

Pityunak mindig van egy kannában vésztartalék, de most épp bekeverte a fűnyíróhoz, ezért megkerestem a polgármesterünket, Danit, aki ugyanolyan természetes mozdulattal indult nekem segíteni, mint Pityu, pedig ő is épp dolgára sietett volna.

Benzin betölt, indítózás: brrrrr.... brrr.... br... :(  Sosem tudjuk meg, hogy a benzin hiányzott-e, mert az akkumulátor végleg megadta magát.

Dani azonnal felajánlotta, hogy "megbikázza" az övéről az enyémet, volt hozzá kábele is, közben jött még egy ember a faluból, aki segítette árnyékba tolni a kis verdámat, Dani mellém állt, és megkezdődött az energia-átadás, de hiába :(

Hiába, és hiába, és hiába!

Az idő közben repült, már majdnem 3 óra volt, és én ott álltam az összes falumbéli segítőmmel, akik fejvakarva törték az agyukat, mit tehetnének még, hogyan segíthetnének.

Utolsó tehetetlen kínomban még egyszer felhívtam a férjemet, közölve a rossz hírt: nem indul.

Párom ekkor rákérdezett: - Kicsi szívem, biztos, hogy jól ütötted be az indítókódot?

Villámként hasított belém... Hát persze, AZ INDÍTÓ KÓD!

Csak halkan, nagyon halkan válaszoltam: - Nem. Azt én egyáltalán nem ütöttem be.

Beültem, bebillentyűztem a 4 számot, és pöccre indult az autó.

Mindig idegesített ez a lopásgátló izé, mert mikor vásárlás közben épp száguldoztam volna át egyik bolttól a másikig, számtalanszor zsigerből csak indítóztam, és persze nem indult, amíg be nem pötyögtem a varázsszámokat.

De most...  most nagyon utáltam.

Mivel a bikázó kábel még épp működött, miközben mindezt műveltem, a segítőimnek fel sem tűnt, hogy közben én "oldottam meg a problémát", olyan gyorsan elköszöntek, időm sem volt hálát rebegni, na meg bűnbánóan bevallani, teljesen hiába harcoltak órákig a 40 fokos melegben értem. Az idő is sürgetett, oda kellett érnem az üzletbe Ajkára, így hát elindultam.

Sikerült mindent elintézni, ma szállítják az árut.

Most várom tehát a zúj mosogatógépemet ez így pont jól jött ki a szülinapomra, ami éppen ma van.

Ám - ha jól belegondolok - mégis csak tegnap volt az én igazi szülinapom.

Megélhettem (ismét), hogy ha bajban vagyok, aki él és mozog, a segítségemre siet, és mindezt a legnagyobb természetességgel teszik. Ez itt nálunk falun - így szokás. :)

Most gyűjtöm a bátorságot, hogy színt valljak ezek előtt az emberek előtt, és elmondjam; a tegnapi több órás birkózás a 40 fokos melegben - a déli órák körül - csakis énmiattam volt, és nincs mentségem, még az a 61 év sem, amit épp ma töltöttem be, mert az őket nem fogja vigasztalni.

De már látom magam előtt Pityut, ahogy az első megdöbbenés után elneveti magát, és Dani-polgármestert is, akinek biztos most is lesz valami ízes-vidám erdélyi beszólása, ahogy az nála lenni szokott, szóval elindulok egy-egy jelképes kis ajándékkal, és megkövetem őket.

És közben úgy érzem, ennek a kificamodott, egymást taposó világnak egy olyan kis szegletében élek, ahol még történnek apró csodák.

(Köszönöm, Pityu, köszönöm, Dani, köszönöm Bálint ! )